Piroska Molnár

Piroska Molnár

  • Birthday: 1945-10-01
  • Place of birth: Ózd, Hungary
  • Also know as: Molnár Piroska

Biography

Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

Filmography

Free Fall

2014

As

Streamschool

2011

As Narrator

Dolina

2007

As Colentina Dunka

Csendes éj

2024

As

The Notebook

2013

As Grandmother

Gypsy Lore

1997

As Máli

Makra

1972

As

Esküvőtől válóperig

0000

As Mme De Champrinet

The Dream Car

2000

As Kerekes Anna

Last Desk

1975

As Györgyi néni

Escape Room

2021

As

Szamba

1996

As Klári, Ifj. Szamba Ottó anyja

Taxidermia

2006

As Hadnagyné

The Last Chance

1973

As Csingerné

The Insult

1983

As Anya

The Tragedy of Man

2011

As The Spirit of Earth

Young, Dumb and Full of Love

2006

As Rózsi néni

Liza, the Fox-Fairy

2015

As Márta Tanaka

Aglaya

2012

As Frau Hitz

The Match

1981

As Balláné (Hungarian voice)

Nobody's Daughter

1976

As Anna

Swap

1978

As

Rinaldó

2003

As Klári

129

2023

As Nora

Haunted Holiday

2010

As Olympe szelleme

Awakening

1994

As Aranka néni

Hippolyt

1999

As Woman with dog

Szuperbojz

2010

As

Rokonok

2006

As

Ants' Nest

1971

As

Dollybirds

1997

As Aranka

Stop Mom Theresa!

2004

As Talicskáné

Fateless

2005

As Terka

We Never Die!

1993

As Cukrász felesége

Tabló

2008

As

The Prince and the Pauper

2000

As Farmers Wife

keyboard_arrow_up