Judit Pogány

Judit Pogány

  • Birthday: 1944-09-10
  • Place of birth: Kaposvár, Hungary
  • Also know as: Pogány Judit

Biography

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia

Filmography

The Prefab People

1982

As Feleség

My Guide

2013

As Feleség

Kispárizs

2013

As Jolika

Citromos Mignon

0000

As Idős hölgy

Coda

0000

As

The Little Fox

1981

As Vuk (as kid)

Haunted Holiday

2010

As Vilma

The Midas Touch

1989

As Monoriné

Zimmer Feri

1998

As Vilma

The Treasure of Swamp Castle

1985

As Szaffi (voice)

The Fall

1987

As

A tranzitutas

1983

As Gizella

Hippolyt

1999

As Mrs. Schneider

Megy a gőzös

2007

As Mrs. Bajusz

Twilight

1990

As Overállos nõ

Kimaradt körök

2020

As Nagymama

Apa győz

1997

As

The Pregnant Papa

1989

As Rozi

Adventurers

2008

As nagymama

Stand off

1989

As

The Prince's Respite

2006

As Luvnya

Escape

1997

As

The Grandson

2022

As Anci mama

The Dream Car

2000

As Kovácsné, Vera anyja

Ámbár tanár úr

1998

As Mimike

A Priceless Day

1979

As Anna, Petõ felesége

We Never Die!

1993

As Anya

A három jószívű rabló

1979

As Basztiánné

Identification

1975

As Vöröskeresztes nõ

Egy szoknya, egy nadrág

2005

As Kamilla

Szamba

1996

As Lidi

The Eighth Day of the Week

2006

As Csibike - ügyvédnő

Green Walnut

1976

As

Another Way

1982

As Magda

Adventure

2011

As Sick woman

Mayday Mayhem

2001

As Piroska néni, igazgatónő

Dollybirds

1997

As Terike

The Whiskey Bandit

2017

As Annuska néni

Neither with You

2019

As Valika

keyboard_arrow_up